Helyi identitás és kohézió TOP / Értékünk a Farkas-erdő

Értékünk a Farkas-erdő



Értékünk a Farkas-erdő

Értékünk a Farkas-erdő

 

 

2021. október 16-án, szombaton került sor az Értékünk a Farkas-erdő, megyei értéket bemutató rendezvény megvalósítására.

Az esemény helyszíne az erdőben található Káld-Hidegkút Vadászház és a Káld-Hidegkúti Kisboldogasszony-kápolna közvetlen szomszédságában volt.

A rendezvényre látogatók között voltak, akik a sárvári SIHU kisvonattal látogattak ki a helyszínre. Azok, akik ezt az útvonalat választották, útközben a Banyafákkal kapcsolatos előadást hallhattak a helyi általános iskola egyik tanítójától. A sportosabb résztvevők számára gyalogtúra indult a Farkas-erdő káldi bejáratától, melyet Varga László erdei iskolai iskolai referens vezetett a Szombathelyi Erdészeti Zrt.-től. A túra során az érdeklődők egy előadást hallhattak az Erdőismereti Tanösvény élővilágáról, majd a Scherg Lőrinc-kilátó érintésével érkeztek meg Hidegkútra.

A gyerekeket az Őrségi Nemzeti Park által biztosított, fából készült játékok, illetve a helyi általános iskola testnevelő tanára általi ügyességi feladatok várták. Később a kicsik rókavadászaton vehettek részt, majd az összegyűjtött rókákat ajándékokra válthatták be.

Délben az érdeklődők részt vehettek a kápolnánál, a Szűz Mária Magyarok Nagyasszonya tiszteletére rendezett szentmisén, melyet Brenner József nagyprépost és Balasi István esperes-plébános koncelebrált. A mise után mindenkit ebédre invitáltak a szervezők.

Ebéd után a gyerekeket csillámtetoválás, különböző fejlesztőjátékok (memóriajáték, kirakó) és kézműves foglalkozások várták.

A résztvevők visszajelzései alapján mindenki jól érezte magát.

 

Résztvevők száma - Jelenléti ív alapján 100 fő


« Vissza az előző oldalra!

Káld Község Önkormányzata - Magyar